Veszprém döntős

Elismerés és óriási lehetőség, hogy Veszprém és a Bakony–Balaton régió közösen benyújtott pályázata a 2023. év Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címért tartandó budapesti előválasztási ülés független szakmai zsűrijének ajánlását követően továbbjutott, s így Debrecennel és Győrrel szállhat ringbe a rangos címért 2018 végén.

2023-ban Magyarország második alkalommal viselheti az EKF címet, amelyre 2017 decemberében hét hazai város adta be pályázatát. A 2023. év EKF címért pályázó magyar városok két napos zártkörű előválasztási ülésen mutatták be pályázatukat a 12 főből álló független szakmai bizottságnak, akik 2018. február 15-én egy sajtótájékoztató keretében hozták nyilvánosságra a döntőbe jutott városok listáját.

A nemzetközi zsűri javaslata alapján Veszprém és a Bakony–Balaton régió közös pályázata, valamint Debrecen és Győr kapott lehetőséget arra, hogy ötleteiket és javaslataikat továbbfejleszthessék, majd az év végi döntőn megmérettessenek az EKF 2023 címért.

„Óriási lehetőség Veszprém és a Bakony-Balaton régió lakói számára, hogy a közösen beadott pályázatuk a döntőbe jutott. Örömmel tölt el, hogy a szakmai zsűri is meglátta a Veszprém 2023 pályázatban rejlő lehetőségeket. Már holnaptól folytathatjuk azt a munkát, amely a javaslatok részletes kidolgozása mellett olyan megoldásokat kínál a térségnek, amelyek a szezonalitásból adódó kihívások orvoslásával, munkahelyek teremtésével, s így az elvándorlás folyamatának mérséklésével, a tehetséges fiatalok megtartásával javítja a térség életminőségét.” – mondta Porga Gyula a bejelentést követően. Veszprém polgármestere hozzátette: „Mind magam, mind kollégáim nevében gratulálok a döntőbe jutott további városoknak, Debrecennek és Győrnek, és sok sikert kívánok nekik a további felkészülésükhöz.”

A polgármester szerint ez egy olyan verseny, ahol függetlenül attól, hogy az év végén mely városnak ítélik oda az EKF 2023 címet, minden pályázó nyer. Éppen ezért még azok a városok is győztesek, akik csak az első fordulóig jutottak, hiszen az előkészületi munkák során olyan városfejlesztési programot dolgoznak ki a települések, amelyek infrastrukturális fejlesztésekkel, a civil élet fejlesztésén keresztül, a kevésbé aktív közösségek bevonásával, élettelibb társadalmi és kulturális életet biztosítanak polgáraiknak. Ez pedig minden érintett település gazdagodását jelenti.

 

A verseny történetében ez az első alkalom, hogy egy város és egy régió közösen pályázik az EKF címre. A közös pályázat a több lehetőség mellett egy jelentős kihívás is, hisz az összes érintett település együttes érdekeit és elképzelését kell figyelembe venni és összehangolni. A hónapok óta tartó párbeszéd és az együttműködés eredményeképpen azonban olyan magas színvonalú pályázati anyag született, amelyet a zsűri is értékelt és érdemesnek talált továbbfejleszteni.

Porga Gyula hozzátette: „Szeretném köszönetemet és hálámat kifejezni mindazon helyi szakembereknek, művészeknek, az EKF 2023 Veszprém M

űvészeti Tanács tagjainak, civil szervezetek képviselőinek, – a lakosságnak, és az előválasztási ülésen résztvevő prezentáló csapatnak, hogy időt és energiát fordítottak a pályázat összeállítására. Továbbá köszönöm az EKF 2023 Veszprém Nagyköveteinek és nemzetközi partnervárosainknak, hogy kezdeményezésünket tiszta szívvel támogatták, s így ők is hozzájárultak ahhoz, hogy a térség lakói boldogabb jövő elé nézzenek.”

Az EKF 2023 Veszprém pályázat anyaga pdf formátumban

 

Az elkövetkező tíz hónapban folytatódik az intenzív felkészülési munka. Ennek részleteiről Porga Gyula egy sajtótájékoztató keretében tájékoztatja a nyilvánosságot 2018. február 19-én 14 órakor a Veszprémi Polgármesteri Hivatal Kossuth termében.

A pályázat magyar nyelven itt olvasható.